Kétszázharmincezer fontért kelt el a bristoli illetőségű Banksy majomfigurás képének másolata februárban a londoni Bonham’s aukciósház árverésén. Az alkotás eredetije egy bárépület hátsó falát elfoglaló stencil, amely mellett a laikus valószínűleg „értéktelen graffiti” legyintéssel menne el. A szóban forgó árverésén a kikiáltott alkotások egytől egyig az urban artnak vagy street artnak nevezett műfajt képviselték, azaz olyan művek printjei keltek el, amelyek  eredetileg illegálisan születtek az utcán. Ráadásul három hónappal az árverést követően maga a brit főváros bocsátott a már említett Banksy rendelkezésére egy használaton kívüli alagutat, amelyben aztán az ismert street artos háromnapos kiállítást hozott létre „kollégáival” falfestményekből és illusztrációkból. Ezek után már nem meglepő, hogy a londoni Tate Modern Gallery is beállt a sorba, és hat világhírű graffitist kértek fel, hogy képeikkel díszítsék a múzeum falát. A művek augusztusig maradhatnak, aztán lemosás vár rájuk.

A street art, a publikus terek illegális művészete kinőtte eredeti kereteit, s meghódította az elit művészetet is. Immár Magyarországra is elérkezett: júliusban a Millenárison rendeztek street art tárlatot, a Ludwig Múzeum pedig Keith Haring műveiből nyit augusztus 15-én kiállítást, aki a nyolcvanas években New York metróin kezdte tevékenykedését.

Mivel az alkotók olyan felületeket használnak munkáikhoz, amelyek más tulajdonában állnak, eredetileg a műfaj szerves velejárója volt az illegalitás is. Ezt azonban vállalták az utcai művészek, hiszen alkotásaikat kint sokkal többen látják, mint egy zárt teremben. Zsigó Bianka, a Karton Galéria munkatársa szerint a street art felszínre hozta a kérdést, hogy csak és kizárólag az lehet-e művészileg értékes, amit a múzeumokban vagy galériákban látunk. Ezek az alkotások azonban nem csak pusztán esztétikai céllal készülnek, hanem a legtöbb esetben valamilyen üzenetet közvetítenek az utca emberének. Ez sokszor mély értelmű, kritikus üzenet, mint egy „Nem veszünk semmit” felirat két reklámplakát között, vagy mint Banksy egyik falfestményén a zászlórúdra húzott Tesco-szatyor előtt tisztelgő gyerekfigurák. Természetesen rengeteg graffiti, stencil és matrica készül szimplán szórakoztató céllal is – lényeg, hogy minél több ember lássa és felkapja rá a fejét.

Ez a formai és tartalmi sokszínűség tűnt fel a galériáknak is: először a kisebb kiállítótermek csaptak le a pimasz és kreatív műfajra az ezredfordulón, de fél évtizeddel később a nagyobb múzeumok is felébredtek. Ez első ránézésre ellentmondásosnak tűnhet, ám a hozzáértők szerint a műfajnak annyira szerves része a szabadság és a kreativitás, hogy a szabálynélküliség elviseli azt is, ha beviszik a galériákba. Ami ennek technikai kivitelezését illeti, egyrészt a már létező faliképekről másolat készülhet, másrészt a felkérésre dolgozó street artosok ugyanazt csinálják hordozófelületeken, mint az utcán, csak nem az épület falára festenek (bár erre is van példa), hanem mondjuk vászonra. Az installációkat könnyű bemozdítani a múzeumba, akárcsak az alkotók által tervezett cipőt, pólót vagy figurákat. Egy street artos alkotás persze mindig hatásosabb az utcán, ahol felkészületlenül éri az embert, de ettől még él képen is, mivel a szellemisége megmarad.

Többen futottak már be karriert az utcáról indulva. Van, aki ma már ruházati terméket tervez, de például régebben az Opel Corsa reklámjának népszerű figuráit kreáló Boris Hoppek is az utcán tevékenykedett. A nagy multik is meglátták a lehetőséget a street artban, s előszeretettel dolgoztatnak a tehetségesebb művészekkel. Alkotói körökben viszont nagy dilemmát okoz, mi számít puszta térszerzésnek művészetük érdekében, illetve hol kezdődik önmaguk kiárusítása. Stark Attila, aki az elsők között kezdett az utcán ténykedni Magyarországon az 1000% csoport tagjaként, úgy véli, inkább maga a művész adja el a saját dolgait, mint egy nagy multi – ha ő maga nem teszi ezt meg, megteszi majd helyette egy üzletember. Nem mindenki osztja azonban ezt a megengedő nézetet. A „kemény mag” tartja magát a street art pénzellenes szelleméhez és nem hajlandó eladni magát. Kovács Gergely, a szegedi illetőségű, Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) név alatt futó projektek felelőse azt vallja: „Pont az ad neki értéket, hogy elvileg érdekmentesen csinálja az illető. Manapság már önmagában érték tud lenni, hogy valami olyasmit csinálsz, amivel nem akarsz pénzt keresni”. Ő azok közé tartozik, akik talán a legközelebb állnak a street art eredeti, illegális és kritikus vonalához. Egy éve a Fiat Magyarország Kft.-nek okozott kellemetlen perceket az alkotócsoport, amikor egyik óriásplakátjukat autóellenes üzenetekkel dekorálták ki.

Sugár János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára úgy gondolja, az illegalitás igenis szerves része a street artnak, mivel az ereje az ebből eredő bátorságban keresendő, ezért nem is szabad pusztán vizuális műfajként értékelni. A művészként is tevékenykedő, Munkácsy-díjas Sugár szerint nemcsak egy igényes, rendszerellenes matricában lehet kritika, hanem az aláírásszerű falfirkák, az úgynevezett tagek esztétikai értéket nélkülöző vonalaiban is. Ebben az értelmezésben az agyonmatricázott vagy telefújt falak a városok diszfunkciójára utalnak, hiszen azokat a helyeket jelölik meg, amelyek már nem úgy működnek, mint régen. A plazák miatt becsődölő, üres üzletsorokat hamar ellepik a falfirkák, ezzel jelezve a hagyományos boltrendszer halálát. Budapesten különösen nagy a vizuális fejetlenség, ilyen alapon nemcsak a graffiti nehezíti a városrendezést, hanem a szeméthegyek és a kéretlen reklámdzsungel is. A rosszul működő helyek mellett az egyes csoportok sérelmeit is kifejezhetik a falfirkák – ha valaki úgy érzi, nem hallathatja a hangját, akkor az utcán keres magának kommunikációs felületet. „Minden graffiti olyan, mint egy bejelentkezés, egy integetés. A probléma az, hogy nem foglalkoznak azzal, miért is integet az illető” – vázolja a helyzetet Sugár.

Ezzel együtt, a tömegközlekedési járműveket, üres üzleteket borító egyszerű tageket sokszor maguk a street artosok is rongálásnak tartják, a városvezetésről már nem is beszélve. „Nem keverném össze a várost összefújkáló kissrácot Banksyvel. Attól, hogy valaki légkalapáccsal nekimegy egy kőtömbnek, még nem lesz Michelangelo” – hoz analógiát Bojár Iván András. A városarculati tanácsnok elismeri, az elmúlt húsz évben alkalmi felületi kezeléseken kívül nem tudtak tartós eredményeket felmutatni e téren.

Létezik ugyan egyfajta street art etika, de embere válogatja, ki hová alkot és milyen épületeket hagy tisztán. A műemlék és a templom általában tabunak számít, de nem mindenki tartja magát ehhez. Több európai nagyváros rendelkezett igen fejlett street art kultúrával, de mindenhol elindult már valamilyen utcatisztogató program. Pedig az igényes falfestmények a turistákat is vonzhatják, miként ez igaz is a berlini fal több mint egy kilométer hosszú maradványa, az East Side Gallery, vagy New York Harlem negyedében lévő Graffiti Hall of Fame esetében.

A fővárosi városrendezés most átfogó programot készít elő. Elképzelhető, hogy a megoldás részben a legális falakban rejlik, ahol bárki korlátozás nélkül alkothat. Budapesten ilyen „legálfal” található ma a Filatorigátnál, ezenkívül alkalmi falak léteznek. Minden megkérdezett egyetért abban, hogy a legfőbb lépés azonban a párbeszéd kialakítása lenne a hivatalos szervek és a street artosok között. Ez egyelőre nem létezik, bár akadnak kezdeményezések – igaz, felemás eredménnyel. Jól illusztrálja a szituációt a tavalyi Palánk fesztivál a Rákóczi téren, amikor az 1000% csoport tagjait és kortárs képzőművészeket kerestek meg, hogy alkossanak a metróépítkezést körülvevő palánkra. A próbálkozás stílusosan szólva falba ütközött – a művészeknek ugyanis csak a hátsó falat adták ki, ahol jóformán a kutya se látta az eredményt.

[http://www.fn.hu/hetilap/tarsadalom_trend/20080812/street_art/]

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Smiló · http://hetibeton.blog.hu/ 2009.04.27. 16:38:21

kéne a blogokon is csinálni olyat, hogy tetszik gomb, különben mindig kommentben kell és az olyan izé. most megnyomtam a tetszik gombot.

kérdés: nem akarsz több posztot kinyomni főoldalra, hogy lehessen önfeledten görgetni?

Válasz erre 

daniL 2009.04.29. 08:33:18

@hundertbasser: a felvetésed jogos, a kérdésed már bennem is fölmerült, és dehogynem! :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: