Az előzőekben már szerepelt ez a figura, de mindenképp meg kell mutatnom újból, hogy az alkotó milyen jellemfejlődést vitt végbe főszereplőjének életszemléletében. Boldog május elsejét!

Igen, ezek sem Magyarországon készültek. Ha lenne egy kocsmám, ami nincs, biztos, hogy életük végéig ingyen sört kapna, aki ilyenekkel dekorálja a falakat. PRO^2.

Oké, ízlés dolga. Meg korosztályé.

Kétszázharmincezer fontért kelt el a bristoli illetőségű Banksy majomfigurás képének másolata februárban a londoni Bonham’s aukciósház árverésén. Az alkotás eredetije egy bárépület hátsó falát elfoglaló stencil, amely mellett a laikus valószínűleg „értéktelen graffiti” legyintéssel menne el. A szóban forgó árverésén a kikiáltott alkotások egytől egyig az urban artnak vagy street artnak nevezett műfajt képviselték, azaz olyan művek printjei keltek el, amelyek  eredetileg illegálisan születtek az utcán. Ráadásul három hónappal az árverést követően maga a brit főváros bocsátott a már említett Banksy rendelkezésére egy használaton kívüli alagutat, amelyben aztán az ismert street artos háromnapos kiállítást hozott létre „kollégáival” falfestményekből és illusztrációkból. Ezek után már nem meglepő, hogy a londoni Tate Modern Gallery is beállt a sorba, és hat világhírű graffitist kértek fel, hogy képeikkel díszítsék a múzeum falát. A művek augusztusig maradhatnak, aztán lemosás vár rájuk.

A street art, a publikus terek illegális művészete kinőtte eredeti kereteit, s meghódította az elit művészetet is. Immár Magyarországra is elérkezett: júliusban a Millenárison rendeztek street art tárlatot, a Ludwig Múzeum pedig Keith Haring műveiből nyit augusztus 15-én kiállítást, aki a nyolcvanas években New York metróin kezdte tevékenykedését.

Mivel az alkotók olyan felületeket használnak munkáikhoz, amelyek más tulajdonában állnak, eredetileg a műfaj szerves velejárója volt az illegalitás is. Ezt azonban vállalták az utcai művészek, hiszen alkotásaikat kint sokkal többen látják, mint egy zárt teremben. Zsigó Bianka, a Karton Galéria munkatársa szerint a street art felszínre hozta a kérdést, hogy csak és kizárólag az lehet-e művészileg értékes, amit a múzeumokban vagy galériákban látunk. Ezek az alkotások azonban nem csak pusztán esztétikai céllal készülnek, hanem a legtöbb esetben valamilyen üzenetet közvetítenek az utca emberének. Ez sokszor mély értelmű, kritikus üzenet, mint egy „Nem veszünk semmit” felirat két reklámplakát között, vagy mint Banksy egyik falfestményén a zászlórúdra húzott Tesco-szatyor előtt tisztelgő gyerekfigurák. Természetesen rengeteg graffiti, stencil és matrica készül szimplán szórakoztató céllal is – lényeg, hogy minél több ember lássa és felkapja rá a fejét.

Azért be kell látni, hogy a harmadik képen látható krumpli manó zseniális. És van, hogy a forma adja a tartalmat a képnek. És a humort is. Hogy az ember megáll egy pillanatra, elszörnyűlködi magát, aztán jókedvűbben megy tovább. Most kultúrát is átörökítettem, a fal ugyanis minden bizonnyal, záros határidőn belül (már amit az Magyarországon jelent) le lesz takarítva. A többi kicsit arra emlékeztet, amikor a kutyák megjelölik a területüket, körbehugyoznak mindent, hogy a többi kutyának megmutassák, ők a fasza gyerekek (tagelés), és mégis, a szarból lehet várat építeni. Kicsit beázik, de vár.

Volt egyszer (hol), jó régen, egy szórakozóhely, ami már vagy tíz éve leégett, és azóta is áll, az eladó táblával az oldalán. Igen, Pécs. Igen, kiderkorálódott. És nem, nem kontra, mert az alkotások környezetében elhelyezett, technocol szagú zacskók eszembe juttatják, mennyivel szarabb is lehetne.

Csak az egyensúly végett. KONTRA.

Nincs ok az aggodalomra, az erotikus sorozat nem szakadt meg, csak egy-két színessel akartam tarkítani a mai bejegyzést. Az második a sínek mellett, igen, a jó munkához idő kell (meg kevés zavaró tényező), az első viszont forgalmasabb helyen, egy zöldségessel szemben található tag, amelyik a felület adottságainak jó kihasználásával nyerte el a PRO címkét. Szín, kontraszt, tudniillik.

Ugye, megmondtam. Van folytatás. A mai nap mélyen szántó üzenete: magyar graffitisek, ilyeneket akarunk. Angeline Jolie hasonmásokat és szépen árnyalt kontúrokat. Ha valaki tudja, ki van a második képen, annak külön köszönet, ha elmondja. Ja, a mostani képek persze nem itthon készültek. Azért PRO. 

Tekintve, hogy a graffitisek csak ritkán jómódú ügyvédek vagy orvosok, és ugyancsak ritkán jó anyagi körülmények között élő családapák vagy családanyák, és főleg ritkán 30 fölöttiek, az alábbi képekből áradó érzelmek, vágyak, gondoskodás, csodálat és tisztelet igencsak jól esőek számomra. Üsse kő, ilyen az én házam falára is jöhetne. Ez tényleg művészet. Folytatása következik...